Molnár Lajos: Miért lettem antipatikus? (Őszintén az egészségügyi reformokról)

A szeretni való hóhér

Ez a választási kampány idején megjelenő könyv azt üvölti – nekem mindenestre –: ember, ne menj el szavazni! Nincs kire. Nehéz nem leírni az elcsépelt közhelyet, hogy ez az ország reménytelen. Aljasság van mindenütt, vagy sötétség. Jobb nem piszkálni, felkavarni pláne. Sehol egy nyájas, megbízható doki.

Bookline.hu

Egy laikus állampolgár

Én már azt is rossz néven vettem, hogy a Fidesz győzelmi esélyekkel indult neki a választásoknak, az én normáim szerint már ennek sem lett volna szabad megtörténnie. Mert már az elmúlt nyolc évben, sőt előtte is minősíthetetlennek gondoltam a Fideszt. Ehhez képest a választások óta, a nemzeti együttműködési programmal meg a minősíthetetlen tartalmú handabandázásokkal együtt sem történt semmi olyan, aminek a jellegét ne ismertem volna már korábban is, hiszen eddig is ezt szagoltam.

http://www.es.hu/2010-12-05_a-laikus-allampolgar

Cinikus pökhendiség

Szabad választásnak csúfolt kényszerítés – a döntési helyzet ugyanannyira szabad, mint amikor az elítélt a golyó és a kötél között választ „szabadon”. Tiéd a döntés. Viszont ha a maradást választod, nem vagy szolidáris a társadalommal.

Gondolkodjunk már egy pillanatra! Az ne lenne szolidáris, aki az állami oldalon ezentúl nyugdíj címkéjű adót fizet – járulék helyett – kizárólag a közösség javára, s nem egyéni jogosultságot gyűjt? Éppen ő a legszolidárisabb. Mindegy, csak hangosan szóljon az üzenet.

Kapjon megint egy nagy verbális pofont mindenki, aki sokat és jól dolgozik legálisan, ezért jókora járulékot fizet, és így méretes magánpénztári vagyont halmozott fel. Vegyük el tőle, adjuk oda a többieknek, azoknak, akik nem fizetnek adókat és járulékokat – vagy azért, mert valóban nem keresnek, vagy azért, mert azt nem legálisan teszik. Biztos, hogy ilyen üzenetekkel meglesz az egymillió új munkahely?

http://www.fn.hu/hetilap/20101130/nyugdijmentonek_nevezi/

Magán-e a magánnyugdíj?

Lehet persze az mnyp-rendszer MSZP-SZDSZ általi bevezetése kapcsán kommunista ármányról beszélni, de felesleges, mert a magyar állam jogfolytonosságát még a rendszerváltás kapcsán is fenntartottuk (megint csak a Fidesz volt ennek az egyik élharcosa anno), nemhogy kormányváltások után.

Még most, a megszüntetés kapcsán is magántulajdonként kezeli őket a magyar állam, hiszen az infláció feletti hozamot elérő visszalépőknek készpénzben kifizeti a többletnyereségüket. Még egyszer: az Orbán-kormány által meghozott törvény szerint a tulajdonos saját mnyp-számláján realizált, az illető portfolió választása alapján kialakult hozamából számolt extra nyereséget az állam elismeri és kifizeti. Vajon Rogán Antal ennek melyik részét értelmezi az mnyp-számlák állami tulajdonlásáak alátámasztásaként?

Véleményvezér blog

 

Duronelly Péter: Búcsú a pénztáraktól

A szűken vett költségvetési motivációk mellett azt is látnunk kell, hogy az öngondoskodásra, önállóságra biztató nyugdíjpénztári rendszer léte antagonisztikus ellentétben van a kormánypárt állampárti viszonyok között felnőtt, a hatalom gyakorlásához onnan példát kereső szűk vezetésének világlátásával is. Szemükben az erős állam természetes ellenfele az önálló gondolkodás és az önálló választói döntéshozatal. Az öngondoskodó ember gondolkodik, megpróbál a jövőbe nézni, amihez viszont szüksége van a jelen objektív értékelésére is. Ez nagyon veszélyes a hatalom szempontjából akkor, ha az a választók (amíg azok választhatnak) rövidlátásában, ismerethiányában, nemtörődömségében érdekelt. Amennyiben az erős államot csak úgy tudja valaki elképzelni, hogy mellette a polgárság gyenge, akkor a nyugdíjpénztári Endlösung logikus lépés. És nem is az utolsó ebben a ciklusban, fogunk még látni hasonlókat.

Fn.hu